Tag Archives: Microsoft

  • A mai napon ünnepli születésnapját a Facebook alapító Mark Zuckerberg.

    A mai napon ünnepli születésnapját a Facebook alapító, Mark Zuckerberg 1984. május 14-én született.

    Már gyerekkorában megmutatkozott a számítógépek iránti érdeklődése.  Korához képest is kimagaslóan tehetséges volt a programozás terén. 12 évesen írt egy programot édesapjának, ami lehetővé tette a fogászati rendelő és a lakásuk közötti számítógépes kommunikációt.

    mark-zuckerberg-birthdayMára vagyona több mint 97 milliárd dollár ezzel ugyan csak 5. a világ leggazdagabb embereinek listáján.

    facebookZuckerberg 2004-ben, 19 éves korában hozta létre a Facebook-ot még egyetemistaként.

    2007. május 27-én Zuckerberg bejelentette a Facebook Platformot.  Rövid idő alatt több mint 800.000 fejlesztője lett a Facebooknak szerte a világon, akik mind a Facebook Platformot kezdték építeni. 2007. november 6-án bejelentett egy új hirdetési formát, amit Beaconnak nevezett el. Lehetővé tette, hogy az emberek információt, keresési internetezési szokásaikat osszák meg Facebook barátaikkal.

    2010-ben filmet is készítettek róla, amely a Facebook alapításáról és  egyetemi éveiről szólt. Miután a film leírása, előzetese az interneten elkezdett terjedni, úgy tűnt, Zuckerbergről nem  pozitív képet fest a részben fantáziafilm. A filmet 2010. október 1-jén mutatták be. Miután Zuckerberg megtudta, hogy filmet készítenek róla, úgy reagált, hogy bárcsak senki ne csinált volna róla filmet halála előtt.

    A Facebook alapító vagyona akkor kezdett el növekedni, mikor a Facebook részvényeinek ára jelentősen emelkedett. 2012-ben vezette be a tőzsdére a Facebook-ot, A cég közel 17%-át még mindig birtokolja. 2012. május 19-én Mark feleségül vette barátnőjét Priscilla Chant, akivel már évek óta boldog párkapcsolatban élt. 2015. december 1-jén pedig megszületett kislányuk, Maxima Chan Zuckerberg. 2017. augusztusában pedig megszületett második kislányuk August Chan Zuckerberg.

    Az aktuális ranglista alapján a világ leggazdagabb embere  Jeff Bezos, az ő vagyona  177 milliárd dollár. A második Elon Musk.  A Microsoft alapító Bill Gates a negyedik 124 milliárd dollár értékű vagyonnal. A lista ötödik helyezettje  Zuckerberg, 97 milliárdos vagyonnal.

    Mivel mindössze 37 éves így évi 2,6 milliárd dollárral az évek számát alapul véve 3. hiszen Jaff Bezos és Elon Musk megelőzik ugyan de Bill Gates 124 milliárd dollárral és 66 éves életkorával mindössze 1.8 milliárd dollárt keres évente.

    Laptop.hu

  • Bill Gates és Paul Allen elkezdték kifejleszteni az Altair-en használható BASIC nyelvet majd, 1975. március 1-től Paul Gardner Allen az (MITS) szoftverigazgatója lett.

    Bill Gates és Paul Allen  elkezdték kifejleszteni az Altair-en használható BASIC nyelvet majd, 1975. március 1-től Paul Gardner Allen az (MITS) szoftverigazgatója lett.

    Paul Allen amerikai számítógép programozó és vállalkozó, 1953. január. 21-én született.  1972-ben Allen és Gates vásárolt egy Intel 8008-as chipet 360 dollárért, hogy számítógépet építsenek. Gates ekkor a Harvardon tanult. Ekkoriban készült el a világ első mikrokomputer készlete, az Altair 8080, és közösen elkezdték kifejleszteni az Altair-en használható BASIC nyelvet. Az Altair gyártója, a Micro Instrumentation and Telemetry Systems (MITS) meg is vásárolta tőlük a Basic-et. Ezután 1975. március 1-től Paul Gardner Allen az (MITS) szoftverigazgatója lett. Ez nem tartott sokáig 1 hónappal később rábeszéli Gates-t, hogy  otthagyja a Harvardot, és megalapították a Micro-Soft céget. Céljuk az volt, hogy mikrokomputer nyelveket fejlesszenek és adjanak el.

    Paul Allen és Bill Gates 1981-ben
    Bill Gates és Paul Allen - 1981

    1983-ban Paul Allen-nél Hodgkin-kórt diagnosztizáltak. Azokban az időkben bár betegsége miatt nem volt olyan aktív vezetőként mind korábban de ötleteivel segítette a Microsoft céget és a Windows kezdeti fejlesztéseit. Jelenlegi kínálatunkban több mind 1000 Laptop található Windows 10 operációs rendszerrel és a vég másik népszerű terméke a Microsoft Office programcsomag is több mind 100 laptopunkkal megvásárolható.   bár ő is része volt a cég történetének nevét kevesen ismerik.    Bár meggyógyult 2000 novemberében le mondott  az igazgatótanácsban betöltött pozíciójáról. 1986 és 2000 között több más  befektetése is volt a technika különböző területein, befektetett például egy telekommunikációs cégbe, valamint egy technológia kutatócégbe, ami több mint 300 szabadalmat jegyzett be.  Egy űrkutatási, illetve repülőgép-fejlesztéssel foglalkozó céget is létrehozott, ami később az első olyan privát repülőt is elkészítette, ami többször egymás után is képes volt embert vinni az űr határára.

    paul allen spaceshipopne Paul Allen spaceshipopne

     A Forbes magazin szerint akkor ő az Egyesült Államok harmadik leggazdagabb embere. 2007-ben és 2008-ban rajta volt a Time Magazin „A világ 100 legbefolyásosabb embere” című listáján.

    Halála előtt 20,2 milliárd dolláros vagyonával a világ 46. leggazdagabb embereként tartották számon. Vagyonából 2 milliárd dollárt jótékony célokra adományozott, és több száz millió dollárral támogatott több orvosi és tudományos kutatást is. Halálát végül több mint három évtizeddel korábban megállapított és akkor sikeresen kezelt betegségének kiújulása okozta. Paul Allen 65 évet élt.

    Laptop.hu

  • Napi érdekességek a Technika világából Május

    Napi érdekességek a Technika világából

    Május

    május 1 Michael Del 1984 május 1 Michael Dell

    1984 május 1-én, az austini Texas Egyetem tanulója, Michael Dell elkezdte árulni IBM-kompatibilis számítógépeit, melyeket ő szerelt össze. Termékeit „PC's Limited” névvel hozta forgalomba. A Dell 2005-ben megszerezte az első helyet a Fortune Magazin „Legbámulatosabb Vállalatok” listáján. Bővebben

  • Napi érdekességek a Technika világából március

    Napi érdekességek a Technika világából

    március

    2007. december 28-án az AOL bejelentette, hogy 2008. február elsejével befejezi a Netscape Navigator böngésző fejlesztését. A felhasználóknak javasolták, hogy térjenek át a Firefox használatára.A hivatalos támogatást az AOL  végül 2008. március elsejéig meghosszabbította.

    Bővebben

  • Korszerű AMD alapú laptop

    A lenyűgözően karcsú ház és a különleges tapintású felület Acer Aspire 3 Előtérben a forma és a funkcionalitás

    Az AMD a második legnagyobb processzor gyártó, az elmúlt években a laptopok világában minden újításuk meglehetősen szerény teljesítményt nyújtott. Talán most változni látszik ez a trend az AMD Ryzen mobil processzorok megjelenésével.
    Az AMD Ryzen processzorok jelölése hasonlít az Intel Core i processzorokra, ebből is pont 3-as, 5-ös, és 7-es van. Ezek közül a középkategóriás változat a Ryzen 3 2200U, melyet 2018 elején jelentettek be, már vásárolhatók erre épülő laptopok. Bővebben

  • Minőségi, általános célra szánt Dell laptopok

     Dell Inspiron sorozat Dell Inspiron

    Minden laptop gyártónak van egyszerűbb és minőségibb kialakítású sorozata. A jobb általában persze többe is kerül, de olyan extrákat is tartalmazhat, melyhez utólag csak laptopcserével lehet hozzájutni.
    Ilyen minőségibb sorozat a Dell Inspiron 5570. Bővebben

1-6 of 38

Oldal:
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5